Az első gondolatom, érzésem - néhány oldal elolvasása után - az volt, hogy az élete legrejtettebb titkaiba, világába milyen közvetlenséggel, őszinteséggel és mélységgel enged bepillantani Kati. Meg is torpantam: én ennek tényleg részese lehetek? Van hozzá jogom? - kérdeztem magamtól. Én, aki csak egy véletlennek köszönhetően találkoztam Vele. De nem ismerjük egymást közelebbről. Egyáltalán. És mégis. Részese lehetek ennek a kis csodának.
Hatalmas lendülettel vetettem bele magam az olvasásba... Állj, állj, állj! Ezt még egyszer - mondtam magamnak. Bizonyos részeket újra és újra el kellett olvasnom. Nem azért, mert nem értettem, hanem azért, mert alig bírtam elképzelni, hogy egy törékeny nő ekkora testi-lelki erőről bír tanúságot tenni.
Óriási hatással volt rám, átértékeltem a magam 26 megélt évét és hihetetlenül megerősített engem ez a csodálatos élettörténet, mert csodálatos a maga szomorúságával, tragédiájával és örömeivel, gyönyörűségével együtt.
Örülök a véletlen művének, hogy összetalálkozhattak útjaink, köszönöm! Hiszem, hogy véletlenek nem is léteznek, mert az életben minden történésnek oka van.
Nagyon-nagyon várom a folytatást! Jönnie kell folytatásnak. 

 


Kedves Katalin!

Sajnos nem értem rá előbb írni, pedig a könyvbemutató után rögtön szerettem volna itt is gratulálni, a jól sikerült estéhez.
Így, hogy élőszóban is hallhattunk a könyv keletkezéséről, ahogy őszintén, kedvesen és hitelesen beszéltél a könyvedről és ezáltal egész családodról, nagyon jó és felemelő érzés volt hallgatni. Öröm volt látni és hallani, hogy egész lényedből árad  a jóság, a szeretet és a boldogság is. Csak megköszönni tudom, hogy részesei lehettünk ennek, és nagy szeretettel gratulálok újfent a könyvhöz, és az egész esthez.

Ahogy már írtam Neked, ezt tanítani kellene, és "kötelező olvasmányként" olvastatni a gyerekekkel, fiatal párokkal, kisgyermekes szülőkkel és a sérült gyermekeket nevelő szülőkkel is. Fiatalnak, idősnek hitet reményt, biztatást és nem utolsósorban példaképet jelent a Te életről alkotott felfogásod és az egész családod élete. Arról szól a könyved, amiről szólnia kellene az egész életünknek, és amit a mai erkölcsileg elszegényedett világunk meg sem próbál közvetíteni!
Nagyon tiszteletre méltóan mondtad ugyanakkor, hogy Te ezt egy "felső vezetés" alatt írtad. Hála és köszönet érte! 

 


Kedves Kati!

 

Először is elnézést kérek, de én nem tudok olyan költőien fogalmazni, mint Te, de megpróbámon leírni  gondolataimat. Régóta ismerlek,hisz valamikor egy házban laktunk. Mindig volt egy olyan érzésem, hogy Te valamit rejtegetsz, titkolsz. Sokszor az arcodra volt írva valami kis szomorúság, fájdalom. Most, hogy a könyvedet elolvastam, megértettem miért. Köszönöm Kati, hogy megismerhettem e könyv által eddigi küzdelmes életedet. Szívszorító volt olvasni! Ennyi mindent átélni, túlélni, s mellette teljes értékű emberként helytállni az élet minden területén, hát nem volt könnyű. A sanyarú gyerekkort, persze örömet, bánatot és sajnos a gyászt is. Mindezeket lelkileg, érzelmileg feldolgozni, lezárni 1-1 fejezetet, majd újra kezdeni.  Bizony sok-sok könny kicsordult a a szememből néhány fejezetnél. Minden elismerésem, gratulációm a Tiéd, no meg persze gyermekeidé, akik sokat segítettek abban, hogy e könyv megjelenjen.

Ajánlani tudom mindenkinek. Egyszerűségével nagyon lenyűgöző. Aki nem ismeri a családot az is sokat tanulhat belőle, mert a könyv soraiból csak az egymás iránti szeretet , megbecsülés árad. Aki elolvassa, azt is megérti talán miért lett ez a könyv címe. Remélem most már mindnyájan jó helyen vagytok, hisz nagyon megérdemlitek.

Kati! Arra kérlek folytasd, nem szabad abbahagynod, még sok minden van Benned, hidd el. Kívánok mindehhez sok erőt, jó egészséget és kitartást. Még egyszer köszönöm, hogy kinyitottad szíved és megismerhettem "titkaidat".

Tisztelettel egy régi barát: Szigethyné Erzsi

 

 


Kedves Kati!


Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy megjelent a könyved. Nagy izgalommal és kiváncsisággal vártam, hogy elolvashassam. Két okból. Az egyik, hogy személyesen is ismerlek, a másik pedig, hogy az íróasztal fiókomban nekem is ott lapul egy könyv, ami arra vár, hogy összerendeződjön és kiadassék. Tehát nagyon érdekelt, hogy egy hozzám hasonló anya, milyen könyvet írt. 

A könyv nagyon tetszett, nagyon magával ragadott. A könyvben leírt élettörténetet akaratlanul is hasonlítottam a sajátomhoz. Bár nincs két egyforma élettörténet. Itt is ez látható, hogy a tiéddel szemben az enyém pedig ilyen és ilyen. Kerestem a megfelelő szavakat erre a helyzetre, de nem találtam. Pár napja olvastam egy idézetet és akkor azonosítódott bennem az érzés, amit nem tudtam megfogalmazni. Az idézet pedig így szól: "Nem az számít, mi történik, hanem az, hogy mihez kezdesz vele." (Martina Cole). És ekkor helyére kerültek az érzések. Igen, így cselekedtél te is, és igen, ezt élem én is nap mint nap. És igen, így lehet élni és túlélni. 

Örülök és gratulálok a könyvedhez, az "Év hölgye" címhez. És örülök annak, hogy angol nyelven is meg fog jelenni a könyved. 

 

Ismerőseimnek is ajánlom, mert ebből a könyvből mindenki csak tanulhat.

 

Sok szeretettel üdvözöllek és további sok sikert kivánok: Tóth Zsuzsanna



"Ebben a könyvben nem egy történetet olvastam, papírra vetve, hanem egy "mesét az életből", ami megbabonázott. Először gyorsan, kapkodva olvastam, aztán lassan, mondatról-mondatra újra éltem az egészet. Ahogy az író végigvezetett kézenfogva, fejezetről fejezetre, ajtókat nyitott ki előttem, bepillanthattam élete eddig ismeretlen történéseibe, vele lehettem a szeretet és a fájdalmak földjén, részese lehettem családjának meleg és szeretetteljes mindennapjaiban és a nehéz percekben egyaránt. Eközben újraélhettem életem egy meghatározó időszakát... Köszönöm. Napjainkban roskadoznak a könyvesboltok polcai az olvasnivalóktól, de ez a könyv nem egy közülük. Nem egy könnyed esti olvasmány, egy románc, vagy egy krimi, nem egy fantasztikus mű, vagy egy vontatott filozofálgatás. Ez a könyv maga az Élet minden szépségével és fájdalmával. A stílusa fesztelen, mintha az író mellettem ülve, kezét a vállamra téve mesélné el nekem szivszoritóan gyönyörű történetét.  Köszönöm Kati a barátságod, hogy megosztottad velem az életed, hogy elsők között olvashattam a könyved, hogy szavaid annyira emberiek, és annyira szívfájditóak, hogy újra és újra megtanulom belőle az örök törvényt:  >>... megmarad a hit, remény, szeretet e három, ezek között pedig legnagyobb a szeretet<<."

/Volper Zsuzsa/

 


"Legelőször az jut eszembe, hogy egy remekmű, mély emberi érzésekkel átitatott sorok. De talán még ennél is több!           Az élmény után - amelyet az olvasás jelentett - felfogom, hogy mit jelenthet ez a főszereplő családnak és jólesően megborzongok. Már az első bekezdés könnyeket csalt a szemembe, ahogy elképzeltem a kislányt fehér masnival a hajában a fotós lencséje előtt amint a plüss kiskutyát szorongatja. Valamilyen megmagyarázhatatlan érzés kerített a hatalmába ekkor, amely talán több a kíváncsiságnál, az együttérzésnél, a szeretetnél, de ez az érzés aztán nem veszett ki belőlem a könyv olvasása közben egyszer sem. Velem volt mikor megnevettettek a sorok és felerősödött amikor csak peregtek a könnyek az arcomon mert az írásmód annyira közvetlen, annyira emberi, hogy az események engem is elragadtak és csak azt éreztem egy helyen, hogy én is ott állok a kórházi osztályon a falnak támaszkodva csüggedten, és előbb értetlenül, utóbb tisztán érzem Isten akaratát. Néhol már szinte együtt lélegeztem a hősnővel - mert az nem maradhat kérdés senkiben sem aki a művet végigolvassa, hogy ez a jelző kijár neki - és együtt szenvedek, majd együtt örülök és nevetek. Egy csodálatos időutazáson vehettem részt! Csak repültem és repültem, átélhettem nem csak a főszereplő életét, érzéseit, gondolatait hanem visszatekinthettem a sajátomba is amiért őszintén hálás vagyok! Köszönöm neked Kati!"

/Kutasiné Pető Tünde/

 


"Családregény - amely, ha elvonatkoztatok attól, hogy ismerem a szereplőket is megható, lenyűgöző, erőt adó, néha szomorú, néha vidám - amilyen az élet maga. A legcsodálatosabb benne, hogy olyan közvetlen és egyszerű, és olyan erős a lelkisége, amely lebilincsel, és sodor magával! Hálás vagyok, hogy ott lehettem a könyv keletkezésénél, nyomon követhettem ahogy napról napra egyre több oldal lesz készen, és most itt van a könyv, amely ajándék mindannyiunknak. Titkon remélem, hogy ez valóban csak az első regény, és jópár követi majd még!"

/Bányi Krisztina/